Hozzávalók: 1 csomag Tante Fanny leveles tészta ( sütőpapíron, kinyújtva van, semmi dolgunk vele, csak hogy kitekerjük)
A túrótöltelékhez: 25 dkg túró, 1 vaníliás cukor, 1 tojássárgára, citromhéj esetleg kevés citromlé és ízlés szerint cukor. Ezeket összekeverjük.
1.A kigörgetett tésztánkat kettéosztjuk és az egyik felén késsel bejelölgetjük, hogy mekkora sütiket akarunk. Magyarul belekarcoljuk a kis téglalapok helyét.
2.A túrókrémet a téglalapok közepére elosztjuk, majd ráborítjuk a másik lapot.
3.Felvágjuk a bejelölések helyén és a kis batyuk széleit lenyomkodjuk.
4.A tetejüket 3-4 helyen éles késsel bevághatjuk, akár az eredeti fornettiknél és kenjük le kevés vízzel felhígított tojássárgájával.
5. Előmelegített sütőben nem túl nagy lángon 20-25 perc alatt aranysárgára sütjük őket.
25 dkg lasagne lap 25 dkg juhtúró 1 pohár tejföl 1 csokor friss bazsalikom vagy 2 kk. szárított 2 szál kakukkfű vagy 1 kk. szárított 1 kk. szárított oregano 25 dkg mozzarella sajt 10 dkg tisztított napraforgómag 2 ek olaj 3 ek reszelt parmezán sajt 2 tojás 1 kis fej hagyma 1 gerezd fokhagyma 1 ek. liszt 5 dl sűrített paradicsom
Ha friss zöldfűszereket használunk, megmossuk, és apróra vágjuk őket. A mozarella sajtot vékonyan felkarikázzuk. A napraforgómagból 2 evőkanállal félreteszünk, a többit apróra vágjuk vagy durvára darájuk. Egy kisebb tepsit, vagy mély tűzálló tálat olajjal kikenünk. A juhtúrót összekeverjük az apróra vágott napraforgómaggal, a tejföllel, a parmezánnal, a tojással, a bazsalikommal, az oreganóval, a kakukkfűvel, és egy kevés sóval, borssal ízesítjük. A hagymát és a fokhagymát kevés olívaolajon megdinszteljük, megszórjuk egy evőkanál liszttel (ha híg a paradicsom, akkor többel), felöntjük a paradicsomlével. Sózzuk, borsozzuk, szórunk bele oregánót és egy kevés cukrot. Néhány percig főzzük. A sütőt közepesre (180 fok) előmelegítjük. A forma alját megkenjük sűrített paradicsommal. Lasagne lapokat fektetünk rá, majd egy réteg juhsajtos massza, paradicsomszósz, mozarella sajt következik, majd újra tészta, juhtúró, paradicsom, sajt felváltva, amíg minden elfogy. A tetejére mozzarella kerüljön. Megszórjuk a félretett egészben hagyott napraforgóval, és a sütő középső rácsán kb. 25 percig sütjük, amíg a teteje megpirul. Tálalás előtt néhány percig állni hagyjuk. Fűszeres öntettel elkészített vegyes saláta illik hozzá. Változat: A juhtúrós masszába a napraforgómag helyett apróra vágott és kicsit megpirított sonka kockákat is tehetünk.
Irj Te is receptet! Üdv:Évi
2004.09.18. 20:28
Sziasztok! Ma ezt az ételt készitettem férfi csaladtagjaim részére))) Évi
Legényfogó leves
Hozzávalók 4 főre:
* 5 dkg hagyma * 2 dkg olaj * 20 dkg vegyes zöldség * 10 dkg gomba * 1/2 citrom * 1 csomag kapor * 1 csomó petrezselyem * 1 dkg só * 20 dkg filézett pulykamell vagy sertés * tárkony ízlés szerint * tejföl, citromlé (vagy citrom)
Vajon finomra vágott hagymát pirítunk. Hozzáadjuk a kockára vágott vegyes zöldséget, gombát, pulykamellet, tárkonyt, kaprot, petrezselymet. Felöntjük húsleves levével. Tejszínes habarással dúsítjuk. Tálaláskor tejföllel és finomra vágott kaporral díszítjük.
2004.09.12. 13:51
Csipkerózsika-torta kislányoknak
Hozzávalók: fél liter kerír, öt evökanál búzadara, csipet só, 3 evökanál cukor, egy kis fej cékla, tejszínhab, egy babapiskóta
A céklát meghámozzuk, kevés cukros vízen megfözzük, majd botmixerrel pürésítjük. A kefírt felforraljuk, beleszórjuk a búzadarát, cukrot, csipet sót, és kis lángon kevergetve sűrűsödésig fözzük. Ekkor belekeverünk annyi céklapürét, hogy szép rózsaszín legyen a masza (kevés is elég, nem lesz céklaízű). Hideg vízzel kiölített pudingformába öntjük, és teljes dermedésig állni hagyjuk. Kevés tejszínhabot összekeverünk kakaóporral, nejlonzacskóba töltjük, sarkán pici lyukat vágva arcot rajzulunk a babapiskóta egyik végére. Eddig elökészíthetjük elöre, a továbbiakat közvetlenül tálalás elött végezzük. Borítsuk a grízpudingot egy tálra - ez lesz Csipkerózsika szoknyája, tetejébe állítsuk bele a babapiskótát - ez lesz a teste és a feje. Tejszínhabbal rajzoljunk fátylat a fejére, csipkét a szoknyájára.
üdv:izi(www.izike.gportal.hu)
2004.08.28. 16:28
Szia Angi!
Várom a véleményed a borban párolt karajról. (Bármilyen karajból nagyon finom szerintem.) Évi
Elkészítés:a gyümölcsöket apró kockákra vágom, a joghurtokkal összekeverem , hozzáadom a cukrot, és hidegen tálalom.
Ez egy jó kis édesség is szülinapi bulin gyerekeknek a torta mellé, vagy nyárom hűsító nyalánkság lehet az egész családnak.
Jó étvágyat: Angi
2004.08.27. 19:26
Bocsi:vaddinsznóhusi!
Angi
2004.08.27. 19:26
Kedves Évi!
A borban párolt sertéskaraj, jólhangzik, mivel az íze is eszmémyi lehet ki is próbálom,s majd megírom.
Üdv: Angi
2004.08.25. 16:38
Borban párolt vaddisznókaraj (sertés karajból is lehet késziteni)
1 kg vaddisznókaraj 6 dkg füstölt szalonna só 1 késhegynyi őrölt feketebors 1 késhegynyi őrölt kakukkfű 2-3 evőkanál olaj 6-8 szem borókabogyó 5 dkg gomba 2 dl vörösbor 1 evőkanál liszt 2 dl tejföl
1. A karajt kicsontozom, vékony szalonnacsíkokkal megtűzdelem. Sóval, frissen őrölt borssal és kakukkfűvel bedörzsölöm. 2. Kevés forró olajban, erős tűzön körbesütöm, hogy a hús egy kis színt és kérget kapjon. Melléteszem a szétnyomott borókabogyót, a megmosott, felszeletelt gombát és a szalonna bőrét. A bort és 1 dl vizet aláöntve fedő alatt megpárolom. Közben az elpárolgó pecsenyelevet apránként borral pótolom. 3. Ha a hús már megpuhult, a serpenyőből kiveszem. A visszamaradt pecsenyelevet átszűröm, és kevés liszttel elkevert 1 dl tejföllel besűrítem. A mártást felforralom, és tálaláskor a felszeletelt vaddisznókarajra öntöm. Tetejét a maradék tejföllel külön is meglocsolom. Hullámos széles metélttel kínálom.
(Évi)
2004.08.24. 08:00
Fűszeres kenyér
5 dkg élesztő kb. 3 dl víz 1 kg finomliszt 5 dkg vaj 2 dkg só 3 tojás 20 dkg vegyes zöldség
1. Először kovászt készítek. Az élesztőt elmorzsolom 1 dl langyos vízben, és beleteszek egy evőkanál lisztet. Letakarva, langyos helyen "felfuttatom", vagyis duplájára kelesztem. Ezután a lisztet, a vajat, a sót, két tojást belekeverve tésztává gyúrom. 2. A cipóba formált tésztába beledagasztom a megtisztított és lereszelt nyers zöldséget. A tésztából franciakenyérhez hasonló rudakat formázok, tojással megkenem, s a sütőlemezen még fél óráig hagyom kelni. 3. Sütés előtt ismét megkenem. Nagy lángon (kb. 200 °C-on) megsütöm.
2004.08.24. 07:57
Aranygaluska borhabbal
A tésztához: 30 dkg liszt 2 dl tej 2 dkg élesztő 2 tojássárgája 10 dkg vaj 1 késhegynyi só 8 dkg cukor 10 dkg dióbél 5 dkg mazsola reszelt citromhéj
1. A lisztet, a tejet, az élesztőt, a tojássárgáját, 5 dkg vajat és a sót alaposan összedagasztom, és tiszta ruhával letakarva meleg helyen a duplájára kelesztem. 2. 1 cm vastagra kinyújtom, és kisebb pogácsaszaggatóval kiszaggatom. Minden darabot olvasztott vajba mártok, és egy mélyebb sütőedénybe egymás mellé rakom őket. 3. Rétegenként megszórom cukorral kevert darált dióval és mazsolával. A legfelső sor teteje tészta legyen. 4. Újbóli kelesztés után közepes hőmérsékletű sütőben aranybarnára sütöm. 5. Tálra borítva meghintem porcukorral, és külön edényben adom hozzá a közben elkészült borhabot. 6. A bort a fűszerekkel felforralom. A cukrot és a tojássárgáját a liszttel jól elkeverem, és a forró borral felengedem. Felforralom. A tojások fehérjéből vert kemény habot a forró anyaggal összevegyítem, 1-2 percig habverővel keverem. Rögtön ezután tálalható.
1. Az élesztőt 1 dl langyos tejjel, kevés cukorral, liszttel összekeverem, és meleg helyen megkelesztem. Ez lesz a kovász. 2. A gyúródeszkán felkupacolt liszt mélyedésébe öntöm a kovászt, hozzáadom a maradék langyos tejhez kevert 2 evőkanál cukrot, a sót, 1 tojássárgáját és a megolvasztott vajat. Az egészet jól összekeverem. A tésztát lisztezett edénybe téve letakarom, és nem túl meleg helyen a duplájára kelesztem. 3. Közben az áttört túrót 1 tojássárgájával, a búzadarával, a tejföllel, a vaníliás cukorral és a finomra vágott kaporral jól összekeverem. 4. A megkelt, kinyújtott tésztát kizsírozott tepsi aljára terítem, és rákenem a tölteléket. 5. Forró (kb. 200 °C-os) sütőben 35-45 perc alatt megsütöm. Melegen tálalom.
Energiatart.: 2990 kJ Fehérjetart.: 24 g Zsírtart.: 22 g Szénhidráttart.: 105 g
Jó étvágyat!
2004.08.23. 20:08
Bársonyos csirkemell (Évi)
Hozzávalók: 50 dkg csirkemell 1 kis üveg szeletelt gomba 10 dkg vaj vagy margarin 10 dkg liszt 10 dkg reszeltsajt 2 dl tejszín 1 l csontlé csipet gyömbérpor Elkészítés: A csirkemellet felszeleteljük, majd kicsit kiverjük. Lisztbe mártjuk, és vajon elősütjük. A maradék vajon megpároljuk a gombát, majd az elősütött melleket ráteszük, és felengedjuk a csontlével úgy, hogy ellepje a húst. A csipet gyömbérport beleteszük. Megpároljuk a húst, amikor puha kiveszük. A gombás levet tejszínes habarással behabarjuk, visszateszük a húst és felforraljuk. Ha kész, elzárjuk a tüzet és beleszórjuk a reszelt sajtot. De ezt már nem forraljuk. Megjegyzés: Köretnek párolt rizs, burgonyapüré, burgonyakrokett illik hozzá.
2004.08.23. 19:44
Sziasztok!
Megérkeztem a nyaralásból, hoztam egy uj recepet: Évi
Sült zöldség
Bármilyen zöldségből készítheted, én általában mexikói zöldségkeverékből szoktam. Szóval az egészet vegetás-sós vízben félpuhára főzöm. A zöldség mennyiségétől függően 2-3 dl tejfölben jól elkavarok 1 teáskanálnyi Piros Aranyat, 1 tojás sárgáját és annyi reszelt sajtot, amennyi jól esik. . . Ezt a tejfölös "mártást" összekeverem a zöldségekkel, vigyázva, hogy össze ne törjenek a finomabb falatok (brokkoli, karfiol stb. ). Majd az egészet egy kivajazott, zsemlemorzsával megszórt tűzálló edénybe teszem. A tetejére ismét lehet sajtot reszelni, majd az egészet pirosra sütni. Isteni finom! Sült húsok mellé kiváló!
2004.08.23. 15:48
Üdvözletem mindenkinek!
Almatorta receptje:/most lesz készen,percek alatt felhabzsolja a családom/
Elkészítés: A cukrot, vajat habosra keverjük a vaniliás cukival, hozzáadjuk a citrom reszelt héját és levét, majd egyesével a tojásokat. A lisztet, darát, sütőport is hozzákeverjük, majd a tészta felét egy tortaformába rakjuk. Ráfektetjük az almát, melyet megszórunk fahéjjal, majd a tészta másik felével beborítjuk, és előmelegített sütőbe kb: 1 órára betesszük.
Jó étvágyat: Angi
2004.08.18. 11:50
Helló mindenkinek!
Amint az látszik férfiből vagyok, de azért valamit én is néha ellesek a konyhában...
Katának üzenem a lángosos témával kapcsolatban:
Ha van gyerek a családban, minden féle képpen próbálja ki:
Pizza feltét a lángosra (akár konzerv akár saját recept) és sajt!
A gyereket le lehet venni a lábáról és gazdaságos! A lényeg hogy a lángos jó vastag legyen nem pedig olyan jól bevált tejfölös-ropogós... :)
Helló!
2004.08.17. 12:35
Szia Evi!
Szívesen!+ Ha tudsz vmi jó süti, vagy egyéb receptet, és is szívesen fogadom a
//gportal.hu/portal/gabani
Szia:
Anita
2004.08.16. 21:08
Szia Anita!
Köszönöm a recepteket! Az Éva sütit nem ismerem, ki fogom próbálni és a másik receptet is.
Üdv.: Évi
2004.08.16. 20:56
Tojásos sült csirke
Hozzávalók:
1 kicsi (80-90 dkg-os) csirke,
2 egész tojás,
4 evőkanál finomliszt,
4 evőkanál olaj,
1 mokkáskanál currypor,
1 mokkáskanál törött fekete bors,
1 közepes fej vöröshagyma,
1 teáskanál só,
2 dl tejföl
Elkészítése:
·A csirkét kis darabjaira vágom, mintha paprikás csirkét készítenék. A csirkedarabokat mindkét oldalán megsózom, majd lisztbe mártom, és beleteszem egy tepsibe, szorosan egymás mellé.
·A megtisztított vöröshagymát lereszelem vagy nagyon apróra vágom, és összekeverem a felvert tojással, a tejföllel, a sóval, a borssal, a curryvel, végül az olajat is belekeverem. Ezt az öntetet rálocsolom a csirkedarabokra, és a tepsit lefedem. Az előmelegített, forró sütőbe tolom.
·Harminc percig párolom az ételt, ezután a fedőt leveszem, és pirosra pirítom a tetejét.
·Saláta és burgonya kívánkozik mellé.
Szia: Anita
Ui: Én küldtem előbb az Éva sütit is !:)
2004.08.16. 20:54
ÉVA SÜTEMÉNY
Hozzávalók:
25 dkg liszt
15 dkg ráma
2 tojássárgája
1/2 cs. sütőpor
10 dkg porcukor
3-4 e. k. kakaó
A hozzávalókat összegyúrjuk a kakaó kivételével. A tészta 1/3 -át levágjuk és belegyúrjuk a kakaót. Majd ujjnyi vastag rudakká sodorjuk a barna tésztát. A sárga tésztából vékony lapot nyújtunk, és akkora darabokat vágunk, hogy a rudacskát épp be tudjuk csomagolni. Forró sütőben sütjük.