Hozzávalók: 1 csomag Tante Fanny leveles tészta ( sütőpapíron, kinyújtva van, semmi dolgunk vele, csak hogy kitekerjük)
A túrótöltelékhez: 25 dkg túró, 1 vaníliás cukor, 1 tojássárgára, citromhéj esetleg kevés citromlé és ízlés szerint cukor. Ezeket összekeverjük.
1.A kigörgetett tésztánkat kettéosztjuk és az egyik felén késsel bejelölgetjük, hogy mekkora sütiket akarunk. Magyarul belekarcoljuk a kis téglalapok helyét.
2.A túrókrémet a téglalapok közepére elosztjuk, majd ráborítjuk a másik lapot.
3.Felvágjuk a bejelölések helyén és a kis batyuk széleit lenyomkodjuk.
4.A tetejüket 3-4 helyen éles késsel bevághatjuk, akár az eredeti fornettiknél és kenjük le kevés vízzel felhígított tojássárgájával.
5. Előmelegített sütőben nem túl nagy lángon 20-25 perc alatt aranysárgára sütjük őket.
Egy kérdésem lenne, kell e regisztrálni, elején ez a név megjegyzés ide tartozik hozzád? Illetve egy kis segítséget kérnék, a hixen nem jelenik meg a receptem, és a hix moderátorai, és más sem foglakoznak vele, a többi újságot sem tudom kitörölöni a negadott törléscímnél?
Várom kedvező válaszod, és a receptem az oldaladon megjelenjen, köszönöm:Angi
Parfé /Angi/
Hozzávalók: 30dkg. meggy, vagy más gyümölcs, 3 ek. cuki, 2 zacskó tejszínhabpotló por, tej, robotgép, de lehet vanilíás cukival csinálni és akkor vanilía fagyi lesz.
A gyümölcsöt apróra darálom a robotgéppel, a tejjel a port, cukrot kenény habbá verem majd a kettőt össze keverem és beteszem egy napra a fagyasztóba, ha kész szeletelve tálalom, tejszínhabbal.
Jó nassolást: Angi
2004.08.16. 08:51
Az igazi lángos receptje:
Hozzávalók:
- 0,5 kg liszt - 3 dkg élesztő - 1 dl langyos, enyhén cukros tej - só, langyos víz - étolaj a kisütéshez
Az élesztőt a langyos tejben meleg helyen megkelesztjük. Tálba (akkorába, hogy legyen helye megkelni a tésztának) öntjük a lisztet, összekeverjük ízlés szerint sóval (kb. 1 dkg). Közepébe öntjük a felfuttatott élesztőt és annyi langyos vizet teszünk hozzá, hogy kissé lágy tésztát kapjunk. Kézzel 10 percig, géppel 2-3 percig dagasztjuk, majd meglisztezzük a tetejét és konyharuhával letakarva langyos helyen kelesztjük kb. másfélszeresére (ha túlkel a tészta, akkor kemény lesz sütés után). Ha megkelt, akkor lisztezett gyúródeszkára kiöntjük és ujjnyi vastagságúra kinyújtjuk.Nagy pogácsaszaggatót használjunk hozzá,és mielőtt az olajba tennénk,egy kicsit kihúzkodjuk,de nem muszály.Attól függ ,milyen vastagon szeretjük.Ha kisült,forrón tehetünk rá sajtot,tejfölt egybe vagy külön is.
2004.08.16. 08:32
Szia Évi!
Tudnál nekem irni lángosrecpetet? Kata
2004.08.16. 08:25
Kürtös kalács receptje:
1 kg liszt, 2 dkg élesztő, 4 evőkanál porcukor, 2 kanál étkezési olaj, l tojás, l citrom reszelt héja kell alapanyagként. A tésztát jól ki kell dolgozni, majd egy órát keleszteni. Ezután nyújtófával jó laposra kell simítani. Tésztavágóval (rádlival) csigavonal alakban 3 cm széles csíkot alakítunk ki, majd a zsírral megkent fahengerre feltekerjük. Ezután következik a legfontosabb művelet "A kürtöskalács akkor finom, ha jól meg van "lebstüközve!" - Azaz festőecsettel jól megkenik olvasztott zsírral, majd meghengergetik kristálycukorban. Ezektől kapja fényes, ropogós héját a sütés során, miközben a nyeles fahengert folyamatosan forgatják a parázs felett. Mikor a kalács megsült, a fahengerről lehúzzák és a belül üres kürtőt felállítva hűlni hagyják.
1. A marhahúst vékonyabb csíkokra metélem. A szalonnát kis kockákra, a hagymát finomra vágom. 2. A szalonnát a zsíron megolvasztom, hozzáadom a vöröshagymát és a szétnyomott fokhagymát, együtt megfonnyasztom, beleteszem a pirospaprikát, megsózom, majd felöntöm 2 dl vízzel. Felforralom, hozzáadom a húst, babérlevéllel, borssal fűszerezem, és fehérborral felengedve, rövid lében, puhára párolom. 3. Amikor a hús megpuhult, zsírjára pirítom, tejfölös habarással besűrítem és felforralom. Mustárral és citromlével ízesítem, s teszek bele egy kis reszelt citromhéjat is. Rövid ideig együtt forralom. 4. Párolt rizzsel vagy puliszkával körítve tálalom, ez utóbbi jobban illik hozzá.
Energiatart.: 2380 kJ Fehérjetart.: 35 g Zsírtart.: 40 g Szénhidráttart.: 10 g
Az olajban üvegesre pároljuk az apróra vágott vöröshagymát, hozzáadjuk a kockákra vágott combot. Ezeket együtt megpároljuk, majd belekavarjuk a pirospaprikát és felöntjük 1,5 liter vízzel. A zöldségeket megtisztítjuk, kockákra vágjuk és beletesszük a forrásban lévő levesbe. Sóval, borssal és babérlevéllel ízesítjük. A tojásokból és 12 dkg lisztből apró galuskákat készítünk. A galuskákat és az aszalt szilvát beletesszük a levesbe. A tejfölt elkavarjuk a megmaradt liszttel és ezzel sűrítjük be a levest. Tálaláshoz külön tejfölt adhatunk hozzá.
Elkészítési idő: 65 perc Egy adag: 1930 kJ/460 kcal
A kockákra vágott borjúszegyet kb. 1,5 liter hideg vízben feltesszük főni. Sóval és frissen őrölt fekete borssal ízesítjük. Egy serpenyőben vajat hevítünk, hozzáadjuk az apróra vágott vöröshagymát, a vékony karikára sült sárgarépát, zellert, paszternákot és a darabolt burgonyát. Enyhén megsózva puhára pároljuk, majd a forrásban lévő levesbe öntjük. Amikor az anyagok megpuhultak, citromlével enyhén savanykásra ízesítjük, majd hozzákeverjük a tejfölt. Friss, vágott kaporral meghintve tálaljuk.
Elkészítési idő: 65 perc Egy adag: 1680 kJ/400 kcal
2004.08.15. 19:17
Szia!
Ide várom a recepteket és az esetleges kérdéseket!